2009. február 22., vasárnap

Szociális Képzések Módszertani Hírlevél ii.évf.1.szám

Kedves Szociális Képzések Módszertani Hírlevél Olvasók!

Köszöntünk benneteket!


A szám tartalmából:
Képzésfejlesztés
Haász Sándor:
A családsegítés újraszerveződésének kérdései hátrányos helyzetű kistérségekben

E-learning
Ágoston Magdolna: Virtuális interjú Németh Lászlóval a Moodle nevű – www.moodle.org e-learning keretrendszer használatáról

Konferenciák:
Szirbik Gabriella: I. Oktatás-Informatikai Konferencia ELTE, Budapest, 2009. január 30. -
http://www.scribd.com/doc/12720464/Hklmunfg-Bbvnkjgb-n-Jhnbfgc-l-Nhjh-Zh
Ágoston Magdolna: E-tanuló, Távtanuló Pécsi Tudományegyetem, Regionális Távoktatási Központ, 2009. február 12-13.
Könyvekről
Hírek




Képzésfejlesztés
Haász Sándor :
A családsegítés újraszerveződésének kérdései hátrányos helyzetű kistérségekben


A családok segítése, komplex gondozása több szempontból meghatározó, gyakorlati szegmensei a szociális munka területének. Felsőoktatási stúdiumok elméleti és gyakorlati kurzusai áthatóan foglalkoznak a téma módszer-specifikus megközelítéseivel, elméleti diszciplínáival, a szociális felsőoktatás szinte valamennyi területén. A családsegítésről beszélünk akkor, amikor a szociális munka legelterjedtebb alkalmazott területét említjük. Érezzük szakmai relevanciáját, ismerjük gyakorlati munkánkban betöltött szerepét, mégis kevés az a kézzelfogható tudás, amit a mindennapok gyakorlatának tapasztalata ne írna felül és ne helyezné a családsegítést gyakorlat-specifikus problémamegoldó gondolkodásunk középpontjába. Különösen akkor, ha az egy mára újszerű alkalmazási kontextusban, kistérségi feladatellátásban jelenik meg.
A többcélú kistérségi társulásokról szóló 2004. CVII. törvény lehetőséget nyújt bizonyos kötelezően biztosított ellátási struktúrák területileg összehangolt megvalósítására. Az egyetlen prioritás, ami igen hangzatosnak tűnik, a szakmai és ellátási színvonal szinten tartása, s ezzel a területi egyenlőtlenségek felszámolása. Kérdés, hogy ennek a jogszabályi elvárásnak sikerül-e megfelelni, s az ágazati politikák sikeres egybekapcsolása megteremti-e az állam által garantált ellátórendszerek hatékonyabb működését. A jelek minden bizonnyal arra utalnak, hogy ez még kialakulóban lévő folyamat, melyet több oldalról megtámogatott garanciák igazolnak. Ilyen többek között a költségvetésbe beépülő differenciált vagy kiegészítő normatíva az összehangolt feladatellátás terén, valamint a ma már jól ismert operatív programok és az azokra épülő pályázati modulok. Az ösztönzés szerepe nem vitás, a cél magától értetődik, miszerint az összehangolt fejlesztésre szükség van. A cél kidolgozottsága viszont kritikus hiánytünetekkel jellemezhető, melyek hátterében sokszor komoly szakmai érdekellentétek húzódnak. Vajon jó irányba visz-e, segít-e bennünket, szolgáltatókat az egyre határozottabb szakágazati igényként megfogalmazódó társult feladatellátásban működés.
Írásomban szakmai útkeresésre invitálom olvasóimat, a kistérségi szociális alapellátás talán legismertebb szolgáltatási formájának, a családsegítés átalakulásának és újraszerveződésének pragmatikus magyarázatát keresve. Tapasztalataimat egy belső somogyi, kistérségi alapellátást nyújtó intézmény több mint három éves működésének ismereteiből merítem. A Koppány-völgyi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat vezetőjeként kollégáimmal közösen osztozunk a kistérségi feladatellátás minden bizonnyal tipizálható nehézségein - ez lenne ugyanis írásom célja - ami nem kis próbatétel elé állít bennünket.
Igyekszem vitaindító és szakmailag elgondolkodtató tendenciákra rávilágítani, amellyel a kistérségi gyakorlat által előre vetített kihívások bemutatása, az azoknak való megfelelés vagy meg nem felelés problematikájának egy lehetséges értelmezése a célom.
Hipotézisem nem más, mint hogy általában a családsegítésben és jellemzően a kistérségi (különösen hátrányos helyzetű) családsegítésben egyre fokozottabb kihívást jelent a szakmaiság megtartása, melynek általános és a jelen helyzetet igazoló szervezési, ha úgy tetszik, igazgatási problémái határozott szakmai viták fókuszában állnak. Az intézményi szemlélet lehetőséget nyújt a kistérségi családsegítés sok szempontú megközelítéséhez, a feladatellátás jogi és módszertani premisszáinak szakmakritikai elemzéséhez. A kritikai elemzésem alapja a kistérségi családsegítés újraszerveződését meghatározó színterek (szakmai, elméleti-képzési és szakmapolitikai) vizsgálata.


A kistérség és intézményünk rövid bemutatása

A Koppány-völgye Kistérség a Koppány patak völgyében, a Dél-Dunántúli Régió észak-keleti részén helyezkedik el. Keletről Tolna megye, Somogy megyén belül északról a Siófoki kistérség, nyugatról a Balatonföldvári kistérség, délről a Kaposvári kistérség határolja. A kistérséget 25 település alkotja.
A terület északi része a Kis-Koppány völgye, központjában Tab városával a legfejlettebb. A térségi ipartelepítés az elmúlt évtizedekben Tabon koncentrálódott, így kiszolgálására az infrastruktúra itt épült ki a legjobban, a munkalehetőségek itt a legkedvezőbbek, a környék munkaképes lakosságának többségét a város munkahelyei foglalkoztatják.
Az elmúlt évtizedben a kistérség gazdasági aktivitása jelentősen visszaesett, amelynek oka egyrészt a 90-es években gyors ütemben megszűnő munkahelyek, másrészt a népesség elöregedése volt.
A foglalkoztatottak száma 23 %-kal, közel 1.700 fővel csökkent tíz év alatt, ma a lakosság egyharmadának, 5.000-5.500 embernek van csak munkája. Sok a tartós munkanélküli, a segélyezett, több esetben váltak az emberek jövedelem nélkülivé és kényszer-nyugdíjassá.
A települések nem kínálnak elegendő munkahelyet az itt élőknek, ezért a kisközségekben élő munkavállalók kétharmada ingázik, ami leginkább az alacsonyabb képzettségűekre jellemző. Az előző tényezők a kistérség népességmegtartó erejét lényegesen csökkentik.

A Tabi kistérség településeire is általánosan érvényesek a halmozottan hátrányos helyzet jellemző tendenciái:
- alacsony színvonalú infrastruktúra,
- jellemző természetes fogyás és elvándorlás,
- társadalmi problémák, öregedő népesség,
- általánosan magas munkanélküliség,
- jellemzően nagyon alacsony képzettségű aktív keresőréteg.
A kistérség a 91/2001. (VI. 18.) Kormányrendelet alapján a kedvezményezett térségek kategóriájába tartozik, mint társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott, a vidékfejlesztés szempontjából kedvezményezett terület. A 25 település közül 23 szerepel a 7/2003.(I. 14.) Kormányrendelet szerint a társadalmi-gazdasági és/vagy infrastrukturális szempontból elmaradott települések listáján.

A kistérség önkormányzatai – felismerve a korábban egymás között fennálló mikrotérségi együttműködések gyakorlatban tapasztalt előnyeit, valamint az állami finanszírozás társulásban megvalósított feladatellátás irányába ható ösztönzését – 2004. tavaszán elhatározták, hogy 4 feladat (közoktatási intézmény fenntartás és pedagógiai szakmai szolgálat; központi orvosi ügyelet; közös gyermekjóléti és családsegítő szolgálat; területfejlesztés) közös ellátására az egész kistérséget lefedő többcélú kistérségi társulást hoznak létre és a közös feladatellátáshoz kapcsolódó fejlesztéseikhez ösztönző támogatásra pályáznak. 2005-ben létrehozták munkaszervezetük mellett saját fenntartású integrált szociális intézményüket a Koppány-völgyi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatot.
Az újonnan létrehozott intézmény feladatai közé tartoztak az egyes szociális alapellátások, így kezdetben a családsegítés szakmai koncepciójának és működtetésének kialakítása is.
Az intézmény szervezeti és működési struktúrája szervesen alkalmazkodott a települési struktúrák sajátos elrendeződéseihez. Az egymáshoz közel eső települések ellátási mikrokörzeteket (vagy alközpontokat) alkotva biztosítják jelenleg is a családsegítő szolgáltatást.
A szakmai koncepció szerves része a szolgáltatás struktúrájának és területi lefedettségének kialakítása volt. A mikrocentumokban történő feladatellátás tűnt kivitelezhetőnek úgy, hogy a székhely-település biztosít infrastruktúrát, a többi település pedig ügyfélfogadásra alkalmas helyet. A szolgáltatás 3 fő családgondozóval és 24 ellátási területen működik, ami a személyi kapacitások nehézségeiből fakadó problémákat egyértelműen jelzi. A team részeként folyamatos visszacsatolások és esetmegbeszélések biztosítottak az intézmény gesztor településen (Tabon) működő központi épületében. Az intézmény nagy hangsúlyt helyez a komplex szemléletű segítő-háló működtetésére, mely a szakmaközi és stábmegbeszélések teljes vertikumában megjelenik.


Az újraszerveződés színterei tapasztalataink tükrében

A már említett újraszerveződés színtereinek vizsgálata közelebb visz bennünket a családsegítés elméleti és gyakorlati tudásbázisa közt kialakult egyensúly reális értékeléséhez. Úgy vélem, ennek az egyensúlyi helyzetnek a vizsgálata jelenti ma a kistérségi családsegítés jövőjét, ami magában foglalja a szakmai elmélet, a szakmai avagy tudásalapú gyakorlat, valamint a különféle jogszabályi gyakorlatok ez irányú szintézisét. A rendszer vizsgálata pedig utat nyithat egy újfajta szakmai vagy akár képzési koncepció kidolgozásához, amivel már egy hatékonyabb, a preventív lehetőségeknek nagyobb mozgásteret engedő, a társadalmi szükségletekre adekvátabb választ adó szakmai szolgáltatás kialakítását segíthetjük.

A kistérségi feladatellátás közel három éves tapasztalata néhány problémás kérdéskört érintően rávilágít a családsegítés létjogosultságának és hatékonyságának - különösen hátrányos településszerkezetben megjelenő - differenciáltságára. A tapasztalatok alapján azt mondhatjuk, hogy új kihívások elé néz a kistérségi családsegítés. Itt azokat a színtereket vizsgálom (diagnózis), melyek meghatározó mérföldkövei lehetnek a kistérségi családsegítés újraszerveződésének (terápia).

1.) SZAKMA
Szemléletváltás a sokproblémás segítés irányába

Az intézményi működés tapasztalatai azt igazolják, hogy a klasszikus tanácsadó vagy „case-managment” típusú családsegítő gyakorlat egyre inkább háttérbe szorul, s átadja helyét a sokproblémás, mélykrízisben élő családok, egyének segítésének. Ennek magyarázata a tömegesen alulképzett, rossz szocioökonómiai státuszban élő, gyakori pszichiátriai kórképekkel és egyéb addikciókkal terhelt potenciális ügyfelek kimagasló aránya a hátrányos kistérségekben.(Aracsi, 2005) A krízisintervenciós technikák jóval nagyobb hangsúllyal kerülnek előtérbe, mint akár a megelőzés, vagy a szinten tartó tanácsadás módszerei. Az erőforrások gyakran kaotikus rendszert alkotnak, ami különösen és jellemzően a kritikus időszakban látókörbe kerülő családok sajátos ismertetőjegye. Az esetek döntő többségében (kb. 70%) a krízisben megnyilvánuló ad hoc szükségletek azonnali kielégítésének igénye jelenik meg gyakorlatunkban. Így lehetőségeink időben korlátozottak az önhatékonyság hosszú távú motivációjának szinten tartására. A klasszikus menedzsment típusú szemlélet vagy segítő szerep - véleményem szerint - egy „tudatosabb” kliensbázisra épít, amely felkészültebb a hosszabb távú segítő folyamat vagy együttműködés befogadására. A felkészültség többnyire explicit vagy szerzett tudáselemeket tartalmaz, ami magában foglalja a kliens előzetes ismereteit, elvárásait, az együttműködés kultúráját. Tapasztalataink szerint a tartósan mélyszegénységben és krízis közeli állapotban élő egyének, családok idővel sajátos kommunikációs és létfenntartó stratégiákat kezdenek működtetni a kiszolgáltatottság enyhítése érdekében, ami gyakran változatlan viselkedésformákban rögzül. Ez jellemzően beszűkült kognitív cselekvési sémákkal párosul, ahol a körülmények túlélése az egyetlen cél (azonnali segélyhez jutás, kérelem kérelem hátán), s ami a jól ismert játszmahelyzetek sokszínűségéhez vezet. Játszmahelyzetben az elvárások gyakran követelések formájában artikulálódnak, melyek mögött többnyire – a segítő kapcsolat szempontjából - inadekvát felkészültség és együttműködési szándék húzódik meg.
Mindezek ismeretében új kihívást jelent számukra az az önhatékonyság fenntartása, a „tudatosság” elérése érdekében szükséges szocializációs folyamat, melyben igyekszünk áttörési pontokat, eltérő viselkedésformákat megerősíteni ügyfeleinkben az önkéntes együttműködések – feltéve, ha a segítés el tud idáig jutni - során. Ez többnyire összetettebb módszertani felkészültséget kíván meg, mint a hagyományos tanácsadó vagy „case-work” technika, bár ez utóbbi tartalmaz a kapcsolat építésére vonatkozó „skill”-eket is. Előtérbe kerülnek pl. a konfliktuskezelés ismert módszerei, így a mediációs tér kialakításának lehetőségei is, hisz gyakran a rögzült konfliktusok jelentenek nehéz áttörést az együttműködések irányába. De ide sorolható még az Eric Berne-féle tranzakcióelemzés és játszmaelmélet a kiszolgáltatottság és kiszolgáltatás játszmahelyzeteinek helyes értelmezésére és ellensúlyozására. Fontos szempontként fogalmazódik meg mindenek előtt a segítő szakember mintát szolgáltató szerepe, és deduktív informáló vagy oktató-nevelő funkciója. Ez utóbbinak kiemelt szerepe van az alulképzettség és információhiány tapasztalt jellemzői miatt.
A „tudatos” kliens már fél siker a hatékony együttműködés szempontjából, ahol minden bizonnyal a prevenciónak is jóval nagyobb szerep jut.
A gyakoribb problémahalmozódás, mint jellemző diagnózis, nagyobb hangsúlyt helyez a prioritások szintézisére, azok tudatosabb rendszerezésére. Érezhető módon az „ügyfélszolgálati” munka kerül előtérbe az „ügyfélsegítő” munkával szemben, ami gyakoribb adminisztratív lekötöttségekkel és szerepdisszonanciákkal párosul. Gyakran tapasztaljuk, hogy klienseink kiszolgálóivá válunk, jellemzően az esetkezelés jellege szerinti hangsúlyeltolódásból fakadóan. Az ügyintézés, információnyújtás, adminisztrációs segítségnyújtás, más szolgáltatásba közvetítés napi szinten megjelenő esetkezelési formák, melyet a kliensforgalmunk alátámaszt. Az eredményes, vagy hosszabb távú együttműködések a már említett sajátosságok alapján kevésbé jellemzőek. Az ügyfélszolgálati munka irányába történő hangsúlyeltolódást erősítik még a már említett játszmahelyzetek, ami nyilván része lehet a segítő aktivitásának, de csak egy egészséges határon belül. A helyi segélyezési rendszerhez illeszkedően gyakoribb a szinten tartó segélyezés preferálása, amiben gyakran fel is oldódik a szakmai tartalom.

Deklarált szakmaközi kapcsolatok kialakításának igénye

A családok gondozása ma elképzelhetetlen a rendszerelvű és komplexitásra törekvő szolgáltatói kultúra megteremtése nélkül. Ilyen szervezeti struktúrákba könnyebben integrálódik a szociális szakma, hisz nem kell folyamatosan kompetenciahatáraiba ütköznie. A komplexitás lényege a szociális esetmunka kompetencia alapú megközelítése, melyben fontos és hangsúlyos szerepet kapnak a segítő társszakmák (jogász, pszichológus, pszichiáter, addiktológus, konzultáns stb..) képviselői. Ez sokszor már önmagában ideáltipikus állapotot feltételez, ismerve a kistérségi szolgáltatók lehetőségeit. Még napjainkban is a korábbi szakmai elképzeléseket megjelenítő Családsegítő Központok személyi kapacitásában jelenik meg a szakmai sokszínűség nagyobb hangsúllyal. A kistérségi feladatellátás nem minden esetben talál támogatásra a társszakmák képviselői által azon egyszerű oknál fogva, hogy viszonylag kevés a kisebb településeken (községek, falvak) élő szakemberek aránya, de sokszor nehézségbe ütközik munkájuk finanszírozása is. Az általuk képviselt szakmaiságot még a kötelező szolgáltatásokhoz képest is jóval nehezebb elfogadtatni, főleg ha annak bizonyos formái címzetten nem támogatottak, vagy ők maguk a családsegítésnél előírt szakmai létszámnormában nem nevesítettek (lásd. jogász, pszichológus, családterapeuta, stb).
Gyakori probléma, amivel működésünk elején mi magunk is szembesültünk, a jelzőrendszer aktivitásának problémája. Mára kezelhető állapotnak örvendünk, amely során a szakmaközi működést megfelelő szakmai szerepelvárások kísérik, a kompetenciahatárok tisztázása is többé-kevésbé megtörtént. A szakmai ismeretek bővítését, valamint a közös fogalmi rendszerek és értelmezési formák kidolgozását szervezett előadások formájában biztosítjuk, ami nélkül elképzelhetetlen a közös munka.
Különösen a mélyszegénységben élő, sokproblémás családok segítésében fontos a szakmai sokoldalúság és a team munka szerepe. Kistérségi klientúránkban különösen magas az alkoholbetegek aránya, így szükségesnek gondoltuk addiktológus bevonását szakmai team-ünkbe. A pszichiáter, addiktológus kolléga segítségével esetfeldolgozó stábmegbeszéléseket tartunk, valamint elindítottuk az ún. mobil szakmaközi konzíliáriusi rendszert, melyben védőnő és orvos kollegánkkal együttműködve vonulunk a problémás ügyfeleink segítségére. A családok gondozása team-ben, a gondozási tervben dokumentáltan, így a korábbiakhoz képest megszokott módon történik. A szakmaközi együttműködések ilyetén formája jól ismert eredményességgel jár, az ügyfelek elégedettebbek, a kollégák kevésbé terheltek, egymást szakmailag is támogatják.
Úgy vélem ilyen és hasonló együttműködések kialakulásának és támogatásának szakmai eredményessége kistérségi munkánkban vitathatatlan. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a kistérségi feladatellátás széleskörű specializációk iránti igényére, mind a szakember ellátottság, mind a jogszabályilag is garantált szolgáltatásfejlesztés vonatkozásában. Fontos szempont kell hogy legyen a kötelező szakmai létszámnormák emelése mellett a társszakmák státuszhoz kötött deklarálása – különösen - a családsegítő gyakorlatban.

A szakma újraszerveződésének lehetséges útjai a következők.:
• Módszertani feladatbővülés a „sokproblémás mélyszegénység” hatékonyabb kezelésének irányába. Az önkéntes együttműködés kialakítását elősegítő munkamódszerek, „skill”-ek elsajátításának nagyobb hangsúlya, különösen a konfliktuskezelés és kommunikációs stratégiák vonatkozásában.
• A szakmaközi együttműködések hatékonyságának támogatása, a társszakmák befogadásának előkészítése és deklarálása a komplex szemléletű családgondozásban.


2.) SZAKMAPOLITIKA
A kistérségi szolgáltatástervezés jogi, rendelkezési paradigmáinak újragondolása

A kistérségi szolgáltatástervezésben komoly problémát, szakmailag indokolt hátráltató tényezőt jelent a működési feltételek vagy engedélyköteles működtetés kialakításáért felelős jogi szabályozás bizonyos paragrafusainak alkalmazása. Tény, hogy a kistérségi településszerkezetek változó összhangban, változó térségi specialitásokkal, igényekkel rendelkeznek a tervezés során. A települések elhelyezkedése a legfőbb szempont a szolgáltatások biztosításának elérhetőségét figyelembe véve, melyben alapvetően más egy nagyobb település vagy nagyvárosi ellátórendszer igénye például a személyi feltételek rendezése kapcsán. A családsegítés vonatkozásában szabályozott keretszámok [lásd 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet 1. sz. melléklete] több központú vagy alközpontos (több települést érintő) szolgáltatói struktúrában csak nagy szervezési nehézségek árán teszik lehetővé, vagy követhetővé a szolgáltatási rend településenkénti kialakítását. Ennek oka a közel azonos lakosságszám melletti területi szórás nagysága, majd ebből következően az alacsony szakmai létszám, pontosabban a lélekszámhoz kötött létszámminimum jelenlegi – max. 5000 lakos/főre vetített – megállapítása. A korábbi szabályozáshoz képest a családsegítésben mára szűkösebb lehetőségeink adódnak a szakmai elvárásoknak megfelelő személyi kapacitás meghatározására, ami a kistérségek speciális helyzetét figyelembe véve nem kis nehézségeket generál a szolgáltatás működtetésében. Itt intézményi tapasztalataink alapján kívánom alátámasztani érveimet. Jelenleg 24 társult településünkön családsegítő feladatot ellátó családgondozóink száma a megengedett legmagasabb lakosságszámhoz arányosítva ( össz. lakosságszám: 14.342 fő – KSH 2007.) 3 fő. A területi szórás és távolságok miatt a rendszeres ügyfélfogadások rendjének kialakítása a jelenlegi létszám mellett szinte kivitelezhetetlennek tűnt, egyedüli megoldást a csökkentett időtartamban és gyakorisággal megvalósuló új ügyfélfogadási rend kialakítása jelentett. Így - eltérően a kistérségi feladatellátásban „megtestesülni látszó” előnyöktől – kevesebb létszámmal, egyenlőtlen területi szolgáltatással és szakmai hatékonysággal bír intézményünk. A létszámbővítés fenntartói ellenérdekeltség miatt esélytelennek tűnik, a helyzet változatlan és semmi nem ígér hosszabb távú garanciát. Ebben a helyzetben megoldást jelentene a személyi feltételrendszer kialakításának újragondolása, méghozzá a lakosságszám arányos megállapítás helyébe lépő ún. körzetesítéssel, amely a házi segítségnyújtás személyi feltételrendszerének egy korábbi szabályozásából már ismert eljárás. Tekintettel a nagy területi szóródásra és jellemzően a kis népességsűrűségre, a körzetek megállapítása a mikrocentrumok (átlag 5 település) rendezőelvét követhetné, a kötelező szakmai létszámok pedig ennek megfelelően kerülnének megállapításra. Mindez jóval kedvezőbb helyzetet teremtene egy alacsony lélekszámú, de apró településszerkezetű kistérség szolgáltatói struktúrájának kialakításában, mint a jelenlegi szabályozás. A szakmai létszámnormák így a szolgáltatások kedvezőbb elérhetőségét is alátámasztanák. Ugyanakkor nem árt figyelembe vennünk azt sem, hogy a fenntartók sokkal inkább költség-racionalizáló és kevésbé szakmailag megalapozott módon döntenek a szakmai státuszok számának megállapításában, így - a jelen szabályozás értelmében - logikusan a megengedett legmagasabb lakosságszámhoz arányosítanak.
További, azt gondolom országos szintű problémát jelent – a szakmai helyettesítések rendszerének kiépítetlensége, ami a minőségi szolgáltatás ellen szól. A szakmai létszámok meghatározásánál jogszabályba épült garanciaként kellene hogy megjelenjen az a szakmailag optimálisnak vélt létszám, amely a helyettesítés személyi kapacitásait, korlátait is figyelembe veszi. Ellenkező esetben - fenntartói nyomás hatása alatt - szinte kivitelezhetetlen a megfelelő szakmai működést biztosító helyettesítés. Ez óriási terhet ró az intézményi szolgáltatókra és újfent erősíti a fenntartó általi kiszolgáltatottság érzését.
Külön problématerület a fenti leterheltségek mellett - különösen a kistérségi ellátásban – a családsegítéssel „kényszerházasított” RSZS (aktív korú rendszeres szociális segélyezett) együttműködés jogszabályi környezete. A kényszer itt elsősorban a családsegítés – mint szakfeladatba – integrált önálló feladatelem optimális feltételrendszerének hiányosságát jelöli. Ez előre látható nehézségeket eredményezett, nem beszélve a családsegítésben dolgozó kollégák személyi tűrőképességének határairól.
Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2004. évi CXXXVI. Törvényt 2004. dec. 20-án fogadta el az Országgyűlés. A jogszabály módosította többek között a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) egyes paragrafusait is, így érintette a rendszeres szociális segélyben részesülők együttműködési kötelezettségét is.
A jogalkotói szándék alapvetően arra irányult, hogy a szociálpolitika passzív eszközei mellett nagyobb szerepet szánjon az aktív eszközöknek, az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Ezzel a segély igénybevételét összekapcsolta az egyén élethelyzetének, életminőségének javítására irányuló programokon való részvétellel. Az a szakmai elgondolás, hogy a családsegítés legyen házigazdája az említett programok (beilleszkedést elősegítő programok) szakmai koordinálásának és lebonyolításának, nyilván érthető és jól illeszkedik annak profiljához. Emellett egy olyan szolgáltatói környezetet is biztosítani tud, melyben nagyobb eredményességgel kiszűrhetők és kezelhetők a tartós munkanélküliség oki tényezői, avagy következményei (pl. pszichológiai és addiktológiai tanácsadás, beilleszkedést elősegítő speciális csoportfoglalkozások, adósságkezelés, mediáció, stb)
Mégis kell egy alapvető hiányosságról beszélnünk, ami nem más, mint a szakmai elgondolás kialakításhoz szükséges feltételrendszer normatív alapú támogatásának hiánya (így az az egyébként is szűkös családsegítés alapnormatívájából kerül finanszírozásra). Az önkormányzatok jelentős többletfeladatokat mondhatnak magukénak (többek között a személyi és tárgyi feltételrendszer biztosítása, vagy a szabályozás szakmai keretfeltételeinek kialakítása a helyi rendeletekben) ahhoz, hogy a beilleszkedést elősegítő programok valóban elérjék szakmai hatékonyságukat. Ezt túlterhelt és kevés számú családgondozóval megvalósítani nem vagy csak az adminisztratív kötöttségek erejéig lehet.
Intézményünkben 260 fő aktív korú nem foglalkoztatott ügyféllel tartunk rendszeres kapcsolatot, erre időben behatárolt ügyfélfogadási rendet kialakítva. Habár jelentős mértékű azonosság tapasztalható a gondozott családok és az aktív korú nem foglalkoztatottak (a továbbiakban RSZS) körében, a kialakult jogszabályi környezet értelmében mégis egy újfajta szerepkör kialakítását teszi szükségessé az együttműködésre kijelölt intézmény (lásd. családsegítő szolgálat vagy anyaintézmény), nevezetesen a folyamatos kontroll funkciót, mely az együttműködés megszegése esetén szankciókhoz vezet. Ez természetesen túl a szociális munka ismert dilemmáin egy sor, a szociális munka és az önkéntes együttműködés mellett szóló érvet sorakoztat fel. Ilyen a visszatérő kliens probléma, amikor nem kötelezett, hanem önkéntes együttműködést igényel ügyfelünk, de nem biztos hogy lát még bizalmi kötődést (lehet pont egy kvázi hatósági szerepkör megtévesztő jellege miatt, vagy azzal azonosítva a szolgálatot nem számít másra, mint amit ott kapott – ez lehetett elutasítás is) Az ellenőrzés kivitelezése is, bár protokollja intézményenként változó, kis könyv vezetésével vagy egyéb más módon, a lényeg hogy aláírással és pecséttel ellátva, hivatali „aktusokat” leutánozó módon történik. Ez nyilván más aspektusba helyezi a segítő intézményt, amit gyakorlatunkban érzékelünk a kliensek visszajelzéseiből. Ha már elkerülhetetlen a szolgáltatók látszólagos hatósági szerepkörbe emelése, célszerűnek gondolnám ha azt egy erre a feladatra kijelölt állandó személy vagy az intézmény vezetője testesítené meg, akinek nincs vagy ellenkező esetben csak ilyen jellegű klienskapcsolatai vannak. Problémát látok még abban is, ami még inkább megerősíti a külön szolgáltatói platformon kezelés fontosságát, hogy a rendszeres szociális segélyezettek körébe azok is beletartoznak, akik alapvetően munkaképes állapotban vannak és rendezett életkörülményekkel rendelkeznek, csupán kisebb-nagyobb megszakításokkal nem találnak a végzettségüknek vagy képességeiknek megfelelő munkát. Ez a réteg az összes jelenlegi RSZS létszám közel 52%-át teszi ki intézményi gyakorlatunkban. Miután az együttműködési kötelezettség valamennyi regisztrált aktív korú nem foglalkoztatottra kiterjed, a családsegítő szolgálatok gyakran felesleges és időt pazarló adminisztrációs terheket vesznek a vállukra, amikor munkára alkalmas, többnyire fiatal munkakeresőkkel foglalkoznak. Fontos kiindulópontnak gondolom az illetékes munkaügyi kirendeltségekkel történő, ha úgy tetszik szakosított feladatmegosztást, amely során elkerülhetőek a felesleges párhuzamosságok. Ez a jelenlegi szabályozásra is ki kell hogy terjedjen. Véleményem szerint együttműködésre kijelölt intézménynek, eltekintve a szociális törvényben nevesített választhatósági elvtől, mint ahogy az országban ezt számos példa mutatja már, kétszereplősnek kell lennie (családsegítő – munkaügyi kirendeltség) azzal a lényeges különbséggel, hogy nem párhuzamos, hanem szisztematikus feladatmegosztással, kölcsönös adat- és információáramoltatással, folyamatos konzultációkkal kell a két intézmény közti együttműködést tartalmilag megtölteni. Ha a családsegítők egy előzetes „szűrés” után csak a saját ügyfelüknek gondolt segélyezettekkel foglalkoznának és a kvázi hatósági szerepkörrel együtt járó feladatokat, beleértve a szankcionálást is a munkaügyi kirendeltségek, mint a hozzájuk egyébként is közelebb álló feladatkört átvállalnák, egy sokkal eredményesebb és koncepciózusabb együttműködés válna megvalósíthatóvá, amely során mind az ügyfél, mind pedig az ügyért felelős szakemberek értelmét látnák a közös munkának.

A 63/2006. (III.27.) Kormányrendelet II. fejezet 17.§. 6. pontja értelmében.:
Az együttműködésre kijelölt szerv a nem foglalkoztatott személlyel történő kapcsolattartásáról a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendeletben a családsegítésre meghatározott esetnaplót vezet.

Ezek alapján egyértelműen összekapcsolható a feladat a szociális ágazattal, sőt külön szakfeladathoz (családsegítés) rendelhető, hisz esetnaplót más ágazathoz tartozó intézmény (pl. a munkaügyi kirendeltségek) értelemszerűen nem vezet. Többnyire ez a fenti rendelkezés az a módosított szociális törvénnyel összhangban, ami kizárja a szerepkörök ideális rendezésének lehetőségét (beleértve a hatósági jelzésekért, valamint írásos jelentésekért felelős hatásköröket). A családsegítés szakmaiságának tartalmi bővülése nem jelentene önmagában problémát, ha az valóban annak tartalmi bővülését szolgálná és nem a már említett párhuzamosságokat tartaná fenn többnyire hatástalan és időigényes eszközökkel. A szabályozás itt egyértelmű ellentmondást mutat a gyakorlati igényekkel, ami annak következetes korrigálását jelentené a kettős feladatmegosztás irányába. A racionálisabb átrendeződés vélhetően személyi változásokat sem érintene, legalábbis a tanácsadó munkában. A csoportfoglalkozások igény szerint változó módon és személyi-tárgyi szükséglettel ezen kívül még megjelenhetnek.
A módszertani intézmények állásfoglalása szerint egy családgondozó max. 40 fő segélyezettel foglalkozhat. Ez minden bizonnyal létszámbővítéssel összefüggő feladatokra hívja fel a figyelmet, ami feladatátszervezés nélkül előbb utóbb valamennyi szolgáltatónál előtérbe kerül, tekintettel a segélyezettek körének – legalábbis kistérségünkben és a hozzá hasonló hátrányos helyzetű kistérségekben – folyamatos bővülésére. Intézményünk jelenleg a családsegítést végző kollégák között osztja meg RSZS ügyfeleit, ami így is közel 85 fős személyenkénti állományt jelent. Az természetesen megint egy érdekes kérdést vet fel, hogy vajon a szolgáltatók mit tudnak kezdeni egy módszertani ajánlással, ha sokszor a jogszabályi garanciák sem érvényesülnek szakmailag kielégítő módon.

A szakmapolitika újraszerveződésének útjai.:
• Bizonyos szolgáltatói struktúrákhoz jobban igazodó szakmai létszámnorma megállapítása, szakmai helyettesítés a megfelelő jogszabályi garanciákkal.
• A feladatarányos szakmai feltételrendszerek átdolgozása a családsegítés törvényi szabályozásában, különösen az aktív korú nem foglalkoztatott személyekkel történő kötelező együttműködés vonatkozásában. Feladatmegosztás vagy létszámbővítés?
• A feladatkompetenciák és a tervezett feladatbővülések folyamatos szakmai monitoring rendszerének kidolgozása, (Mi az amit még a családsegítés „elbír”. Milyen szerepkörökkel, társadalmi és szakmai elvárásokkal tud azonosulni...) nagyobb teret engedni a szakmai nyilvánosságnak a véleményeztetésben, valamint a döntés előkészítésben.


3.) ELMÉLET - KÉPZÉS - GYAKORLAT
A családsegítés elméleti diszciplínái, a képzési modulok átrendeződésének igénye

A színterek vizsgálatának legmarkánsabb része a szakmai elmélet, mely a családsegítés tudományos diszciplínáit foglalja magában. Az elmúlt időszak külföldi és hazai szakirodalmi forrásai bővelkednek a család sok szempontú vizsgálatával, akár családszociológiáról, akár családterápiáról van szó. Mint ismeretes, a családok segítése elképzelhetetlen a rendszerelv követése nélkül, amit a család, mint a változás közege tagjainak kapcsolatán, szociális funkcionálásán keresztül jelenít meg. Ehhez társulnak a klasszikus konzultációs és tanácsadó technikák, mint önállóan elsajátítható ismeretanyagok, valamint a szociális munka interperszonális technikái, mint az interjúkészítés vagy a kérdezési technikák széles spektruma. A teljesség igénye nélkül az alábbi témacsoportokban összegezhetőek a szükséges ismeretek és tudásszint.:

1.) intraperszonális ismeretek
2.) interperszonális ismeretek
3.) a család pszicho-szociális működésének tudományos, elméleti szegmentációi
4.) a család szociális működésének elméleti és gyakorlati szegmentációi

ad. 1. Az intraperszonális ismeretek nélkülözhetetlen ismeretalapot képeznek a segítő attitűdök és a pszichodinamikák érzelmi megértéséhez. Az alapvető pszichológiai, és személyiségelméletek hozzásegítik a professzionális segítőt a személyes erőtér korlátainak, egyéni képességeinek és saját kapacitásai birtokhatárainak megállapításához.
A probléma ismerete nem más, mint a kliens saját problémaértés képessége, ami még nem azonos az adekvát problémamegoldás képességével. Ha ügyfelünk képes gondolati és érzelmi síkon egyaránt azonosulni problémájával és ez egy – szituációtól függően - szabadon választott konvencionális kifejezés által közlésre kerül, a fejlesztés lehetősége kitárulkozik a segítő számára.

ad. 2. Az interperszonális ismeretek a személyközi kapcsolatok széles spektrumára utal. Fontos építőkövei lesznek a kommunikációs erőtérnek, valamint a pár- és egyéb kapcsolati erőterek pszichodinamikai magyarázatának. Hasznos elméletekkel (lásd: személyközi kommunikációelméletek, konzultációk, terápiák) és „skillek”-el egészítik ki a professzionális tudásbázist, melyek fontos elemei az egyénekkel vagy családokkal végzett szociális esetmunkának.

ad. 3. A család pszicho-szociális működése különösen a családszociológia és családterápiás ismeretek rendszerét alkotja, s mint ilyen koherens részét képezi a szakmai szocializációnak. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a rendszerelméleti megközelítések családi esetmunkában megjelenő gyakorlati használhatósága. Jól ismert a „család, mint rendszer” szakmai metaforája. Hasznos információkkal szolgál, hisz a gyermeki szocializáció értékdimenzióját nyújtja a belső normakontroll és értékek átörökítésével, valamint rögzült családi interakciókra hívja fel a figyelmet, melyek gyakran a problémák kialakulásáért és fennmaradásáért felelnek.
Minden, ami a család törékeny határain belül zajlik, többnyire tapasztalható, de nagyrészt rejtett információk halmaza. A rendszerben gondolkodás és a rendszer hibás működéseinek ismerete lehet megoldás a rejtett tartalmak felszínre hozatalában, melyhez a családterápia a családsegítésben is használható módszerekkel szolgál.

ad. 4. A család szociális kontextusa az a közeg, melyben funkcionál, melyet elfogad, vagy fenntartásokkal kezel. A humánökológiai rendszer (Welch, 1987) szintjei (7 szint) a család és a külvilág együttműködési lehetőségeit is demonstrálják, így többek között a családi, a kiscsoportos (vagy szubkulturális) és kulturális szocializáció és identitás kialakulásának intézményesült formáit (család, helyi közösség, kultúra, társadalom), lehetővé téve a szintekhez fűződő kapcsolatrendszer vizsgálatát. Az esetmunka kapcsán kiemelt hangsúllyal jelennek meg a támogató rendszerek, a kormányzati szociálpolitikák és állami szubvenciók jogi intézményesülései (jogszabályok), valamint az a protokoll (különös figyelemmel az ügyintézés formai követelményeire), amely a támogatások érvényesítését lehetővé teszi.

Az imént vázolt, részben felsorolt elméleti doktrínák mára homogén tudáselemeivé váltak valamennyi diplomát adó szociális képzésnek. A gyakorlati trendek által diktált tapasztalatok azonban számos hasznos dologra hívják fel a figyelmet, melyek reményeim szerint a különféle diskurzusok elmélyítését, specializálódását eredményezhetik. Nagyon fontos elem kell legyen az alulról építkezés szisztematikusabb megjelenítése a gyakorlati képzésben. Különösen kistérségi és hátrányos helyzetű településstruktúrában válik hangsúlyossá a megfelelő kognitív szintről építkezés gyakorlata („ott ahol az ügyfelünk tart”), valamint a segítő kommunikációs technikák elsajátítása (egyszerű, lényegre törő, időnként konfrontatív). A technikai „skill”-ek módszeresebb használatának igénye sokszor a változásnak inkább ellenálló, „rendszerben ragadt” ügyfélkörrel való munka nehézségéből, mondhatni kilátástalanságából fakad.
Intézményünk családsegítésben terepintézményi feladatokat is vállal. A terepre érkező végzős hallgatókkal végzett közös munkánk tapasztalatai azt mondatják, hogy az elsajátított elméleti tudás és annak gyakorlati alkalmazása – pl. maradjunk csak az elmélet gyakorlati értelmezésénél - még mindig nem teremtődött meg a képzési kívánalmaknak megfelelő módon. A találkozási pontok kidolgozása egy a szakma által deklarált módszertani anyagban, már igencsak áldásos lenne. Abból kiindulva, hogy szakmánk későbbi meghatározói a most képződő szakmai generációk lesznek, felkészültségük fontos feladat. A tapasztalati tőke a gyakorlatorientált szakmák legnagyobb haszna. E nélkül kulcsfontosságú szakmai terminusaink nem tudnak funkcionálisan beépülni szakmai személyiségünkbe. Ebből akár az is következhet, hogy az empátia, vagy a kongruencia csupán egy nehezen azonosítható fogalmi kategória vagy egy szükségesnek ismert készség marad a szakmai szocializáció során. A családsegítés gyakorlatában fontos a rugalmas gondolkodás (flexibilitás) és a támogató kapcsolatrendszerek gyors konceptualizálásának képessége csakúgy, mint a kötelező adminisztráció protokolljának kimerítő ismerete. Mindebben a kistérségi terepintézményeknek is meghatározó szerepe kell hogy legyen, kapcsolatuknak pedig életszerűbbnek a különféle képzőintézményekkel.


Differenciált szándékrendszer kliens és segítője között a kistérségi családsegítésben

Az elméleti diszciplínák összessége rendkívül széles tudáshalmazt eredményezhet a segítőnél, a tudás hasznosíthatósága azonban nagyban függ a befogadás, egészen pontosan a befogadó kliens készség és szándék viszonyától. A gyakorlatunkban megjelenő klientúra szándékrendszere tapasztalataink alapján eltér a családsegítő tudásalapú szándékrendszerétől, ami azt jelenti, hogy a segítő nehezen tudja a megszerzett, mondjuk így professzionális (nem készségszintű) tudását hasznosítani, mivel az gyakran más, vagy szakmaidegen feladatokkal egészül ki. Gyakori a hatósági szerepkörbe emelés, vagy anyagi források elosztásáért felelős döntési jogkörökkel azonosítás, ami nem a szociális munka természetes környezete. Ez a szakmai értékek és tevékenységek közéleti jelenlétének hiú ábrándját tükrözi. A szándékrendszerek, kölcsönös együttműködések szempontjából releváns egyik alapfeltétele tehát az az előzetes tudás, amely a segítő kapcsolatok kialakulásáért felel.
A szükséges felkészültségek és előzetes tudás nélkül nehezen tudunk a nem szakmai nyilvánosság előtt szakmai maradni. Úgy érzem a családsegítés még mindig nem jutott el arra a szintre, hogy létjogosultságát és feladatkörét ne kelljen feltétel nélkül magyarázni. Problematikus helyzetet szül a kialakult információs deficit, mely ha nem is alapjaiban, bár jórészt a szakmai nyilvánosság és a közéleti nyilvánosság közt tátongó űr problematikáját jeleníti meg. Szakmánk erőteljesen belterjes, zárt nyelvezettel és módszertannal bír, amit popularizálni nem egyszerű folyamat. Gyakran az elfogadás szintjéig jutunk csak el, ami úgy érzem kevés még a megértéshez. Nyilván tapasztalható, hogy a klasszikus segítés az, ami talán a legegyszerűbben laicizálható, így jóval nehezebb szakmai tartalommal megtölteni úgy, hogy az ne tűnjön álokoskodásnak, vagy ha nem is tűnik annak, érthető feladatkört tudjon kialakítani magáról. E mellett komoly kihívást érzek, hisz nem csak a szakmának fontos hogy determinálja önmagát, hanem a „felhasználónak” vagy „megrendelőnek” is, akiért működik. Különösen nagy horderejű problémát jelent ez a fenntartói körökben. Tipikus problémának látom tapasztalatainkból kiindulva, a fenntartó szociális témák iránti omnipotenciáját, amit vagy felvállal vagy sem, de attól még működik. Talán egyetlen más olyan ágazati témakör sincs, amiben meg tud jelenni a maga természetességében ez a „laikus” hozzáértő attitűd. Ebből aztán az következik, hogy rendkívül nehéz - különösen ismeretek hiányában - elfogadtatni tevékenységünket, szakmai érveinket. Ennek számos mellékhatása lehet, többek között megnehezíti a jó fenntartói kapcsolat és közös gondolkodás kialakulását. Ugyanakkor ez magában hordozza annak az igényét is, hogy valóban ki tudjon alakulni a közös gondolkodás – akár a térség szociálpolitikai fejlesztései kapcsán, akár intézményi kezdeményezések formájában, és a fenntartókat eredményesen be tudjuk kapcsolni a szakmai élet véráramába.
Azt állítom, hogy legalább olyan fontos a fenntartói kapcsolatok építése, mint a szakmai kapcsolatoké, hogy az esetleges ellenérdekeltségek feloldódjanak, ismeretek, kompetenciák tisztázódjanak. A fenntartókat motiválttá kell tenni az együttműködésre, aminek első állomása a szakmai rendezvényekre, fórumokra történő folyamatos meginvitálásuk. Kistérségünkben nagy sikert aratott a kiterjesztett (kistérségi) szociálpolitikai kerekasztal, ahol szabadon fogadták a fenntartók szolgáltatásfejlesztésre vonatkozó javaslatait. Tapasztalataink szerint ez az egyetlen olyan fórum, ahol szabad eszmecserék ki tudtak alakulni szakmabeliek és fenntartók között.

Az elmélet-képzés-gyakorlat újraszerveződésnek útjai.:
• Speciális kapcsolatépítő módszerek és fokozottabb kognitív ráhangolódás a családsegítő munkában
• A szakmai önérvényesítés nagyobb popularizálódásának igénye a hitelesség és az eredményesség fokozása szempontjából.

Összegzés

Írásomban gondolatébresztőkkel kívántam szolgálni a teljesség igénye nélkül. Nem mondanám individualizált problémáknak a fent leírtakat. A családsegítés érezhetően a válság jegyeit hordozza magán, különösen igaz ez, ha a klasszikus esetmunka módszertanának alkalmazási problémáira gondolunk anélkül, hogy az valamely égető szükségű specializációval (lásd.: adósságkezelés, mediáció, családterápia, addiktológia, stb) ne érintkezne. Feladatunk kell hogy legyen a megfelelő szakmaiság mellérendelése az egyébként sokszor eszköztelen kistérségi feladatellátáshoz, valamint a szolgáltatói kultúrával koherens egészet alkotó jogi szabályozás átgondolása a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodva úgy, hogy az újraszerveződés igényeinek valóban megfeleljenek és hatékony, eredményes munkát végezzenek a családsegítők.

Felhasznált irodalom:

Aracsi László: A halmozottan hátrányos helyzet egészségkárosító hatásai (Pécs, 2005, Kutatási tanulmány, SZMM.)
Barkóczy József (szerk.).: A Koppány-völgye kistérség gazdaságfejlesztési programja (Tab, 2005. Kézirat)
Haász Sándor (szerk).: A Koppány-völgye Többcélú Kistérségi Társulás szolgáltatástervezési koncepciója (Tab, 2005. Kézirat)

Jogszabályok:
1993. évi III. törvény
2004. évi CVII. törvény
2004. évi CXXXVI. törvény
63/2006. (III.27.) kormányrendelet
1/2000. (II.7.) SZCSM rendelet







E-learning

Ágoston Magdolna: Virtuális interjú Németh Lászlóval a Moodle nevű - www.moodle.org e-learning keretrendszer használatáról

A Képzésmódszertani Hírlevél 3. számában Németh László szupervizor beszámolt arról, hogyan nyújtott munkájában új távlatokat a Moodle e-learning keretrendszer. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan fejlesztette a keretrendszer lehetőségeit, mint szociális szakember, szupervizor saját szakmai látásmódjának megfelelően. A beszélgetést egy órásra terveztük, ám másfél óra kerekedett belőle. Nem véletlenül.

A beszélgetés kiinduló pontja a 2008. augusztusi állapot volt.

Laci, hol tartasz most? Mire használod a Moodle-t?

Ott kezdem, hogy amikor megismertem a Moodle e-learning keretrendszert a Community Care Project- ben – www.communitycare.hu - kinyílt számomra a világ. Olyan lehetőségeket hozott a munkámban, amikre korábban nem is gondoltam. Azóta négy tárhelyet hoztam létre, és ezeken a tárhelyeken különböző funkciókat lát el a rendszer.
Az első tárhelyen oktatói munkámmal összefüggő anyagokat helyeztem el, ez a http://oktatas.kernel.hu/ . A tárhely lényege a tudásmegosztás. Fontosnak gondolom, hogy szabadon eljusson mindenkihez a tudás. A felületen megtalálhatóak mindazok a tudástartalmak, amelyek munkáimban fontosak.

A másik alkalmazás a Művészetterápiás Egyesülethez kötődik. http://www.mmszke.hu/muveszetterapia . Az egyesület keretében folyó oktatás számára is létrehoztam egy felületet http://oktatas.mmszke.hu/ , ahová más programokhoz kötődő képzések tartalmait is elhelyeztem. A tartalmakhoz jelszóval lehet hozzájutni.



Úgy látom, tárolásra használod a felületet. Így van?

Ez kezdetben sem volt így, és ma már ez valóban csak a kiinduló pont. Ez a keretrendszer, benne a Fórum valódi közösségi tér, ahol interaktív tanulás zajlik, a részvevők közötti tudásmegosztás révén. Élő munkafelület, ahol a tudás bővítése, megosztása mindenki felelőssége, és sikere. Ez jelentős motiváló erő mindenki számára.
A leglátványosabb, és a leginkább nem szándékolt, hanem természetes úton történő tanulás színterévé a Szécsényben futó Gyerekesélyen belüli szövetkezeti programban vált a rendszer.
Iskolázatlan emberek képződtek ki- jó részt saját tanulás révén- IT mentorrá. Ismerik az IKT tanulásának minden kínját és szépségét, így nagyon hozzáértő, és együttérző módon segítik azokat, akik sok esetben szégyellik gyenge írástudásukat.
13 településen látnak el mentori feladatokat, ahol az idei adóbevallásokat maguk készítik el az ügyfélkapun keresztül olyan emberek, - első sorban cigány emberek,- akik az egészet nem értik, de tudják, mikor, melyik „gombot” kell megnyomni. Nagyon büszkék is magukra mind a mentorok, mind az új felhasználók.
Az iskolákból kimaradt, funkcionális analfabéta kamasz fiatalok úgy tanulnak írni, olvasni, hogy a gépek, és a digitális lehetőségek szólítják meg őket, anélkül, hogy szégyenkezniük kellene; más is elüthet egy-egy betűt. Megtanulják, mert jó odatartozniuk, ahová a többiek is tartoznak. Az IT mentorok minősítés nélkül, minden korosztály számára, az alapvető számítógép bekapcsolástól juttatják el addig a résztvevőket, hogy az érdeklődésüknek és igényüknek megfelelően tudják felfedezni a számítógép, internet adta lehetőségeket.

Ki segít neked a Moodle technikai gondjait megoldani? Van-e adminisztrátorod?

Lényegében a legalapvetőbb dolgokat én is megtanultam, de már csak idővel sem bírnám. Képes Viktor egyetemistaként kezdett segíteni nekem, rendszergazda és az adminisztrátor funkcióban. Van egy másik segítőm Fridl György, akinek nem számítógépes az eredeti szakmája, de mindent meg tud oldani – talán pont ezért -, mert nem kötik a tanult sémák. Sokkal könnyebben megértetem vele, mit szeretnék, mi a gondom, mint egy profival. Annyira más nyelvet beszélnek a profik, nem értem őket, és azt látom, ők sem engem. Az a nyelv egy másik szakma nyelve, nem kell tudnom. A magam nyelvén meg tudom fogalmazni, amit akarok, és szükségem van egy „fordítóra”, aki segít a használatban. Fridl György kiválóan érti ezt a fordítói munkát, mert neki sem eredeti nyelve, de megtanulta két nyelv közötti átjárást.

Ha ilyen sok célra használod a Moodle-t, hol futtatod, hiszen eléggé nagy a tárhely-igénye?
Tárhelyet bérelek a MakroWebtől http://www.macroweb.hu/ . Ez természetesen pénzbe kerül.

A következő lépésben a „Biztos kezdet” - http://www.biztoskezdet.hu/dokumentumok.php?level1=4 programhoz kötődő oktatásfejlesztési munkát is ebben a rendszerben helyzetem el http://oktatas.biztoskezdet.hu/login/index.php . A programban fejlesztőként dolgozók a digitális kompetenciák területén igen heterogén tudásokkal érkeztek, s folyamatosan és párhuzamosan a képzésfejlesztéssel fejlődnek ezen a területen is. Lépésről lépére halad ebben a tanulásban a 20 fejlesztő. Elképesztően sokat, és jól dolgoztak az utóbbi négy-öt hónapban.
Most arra készülök, hogy SCORM- ot kellene alkalmaznunk, de nem tudom, hogyan kezdjünk neki.
Itt a beszélgetés átment tanácsadásba, mert küldtem ismetetőt a Megosztható Tartalom Objektum Hivatkozási Modellről (SCORM) és megosztottam saját tapasztalataimat használatáról.
Mit hozott még a Moode számodra?

Megfertőztem a családomat. A fiaim Moodle-ban osztják meg egymással azokat az információkat, amik csak rájuk tartoznak. Zenéket, filmeket, ott chatelnek, küldik egymásnak a leckét.
A feleségem sem maradt ki ebből. Ő matematika tanár az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban http://www.akg.hu/ . Kontaktóráit kiegészítette e-learning feladatokkal, használja tehetség-gondozásra, és e-vizsgát tart a segítségével. Megfertőzte a kollégáit is, oly annyira, hogy az iskola szervert fejleszt a Moodle számára. Hát most ennyi.
Köszönjük.
*-*
Gyakran illetik kritikával az IKT-t, és az e-learninget. Úgy gondolom, hogy az a mód, ahogyan Németh László használja a Moodle-t, semmiképpen nem vezet a bármilyen szerepben lévő emberek elmagányosodáshoz. A következő időszak tanulási stratégiája a konnektivizmus lesz: ő a jövőnek dolgozik.


Konferenciákról
Szirbik Gabriella:
I. Oktatás-Informatikai Konferencia ELTE, Budapest, 2009. január 30.
peidagogosz: az ókori Spártában azokat a helótákat hívták így, akik a gyerekeket kísérték az iskolába

A konferencia szervezője: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Oktatás-Informatikai Szakcsoport. 1


A konferenciát a délelőtti plenáris ülések után a szekcióülések követték. (Ez biztos)
Az egésznapos szakmai együttlétet a sokszínűséggel lehetne a legjobban jellemezni: az informatika alkalmazásának a lehetőségeitől a közoktatásban és a felsőoktatásban, az elméleti problémáktól a gyakorlati kérdésekig, a zárt tanulási keretrendszerektől a személyes tanulási környezetig, az e-learning rendszerek bevezetési nehézségeitől az adatbányászatig, az arculatfejlesztéstől az infokommunikációs akadálymentesítésig terjedő skálákon mindenki megtalálhatta az őt érdeklő területet. Pont ezért nehéz lenne tematikusan közreadni az eseményeket. Ezért, a "konnektivizmus jegyében" helyett konstruktivista módon próbálom megragadni a (nekem) fontos pontokat.

A konnektivizmus

"Magyarországon létrejött egy kezdeményezés, mely a konnektivizmus népszerűsítését tűzte zászlajára. A www.konnektivizmus.hu portálon minden ezzel kapcsolatos információ megtalálható." (Kulcsár, 2009. p.186.)2

Remélem visszatalált ide a kedves olvasó!
Hogy ne "ugorjunk" akkorát az evolúcióban (aminek persze se célja, se iránya., szóval ne képzelje azt az olvasó, hogy valami lineáris, előremutató és kumulatív módon összerakható dolgot kap, mert akkor nem értette meg, hogy mi a konnektivizmus), elemezni szükségeltetne a további három tanuláselméletet is. Biztos, hogy nem az elme fejlődési szakaszaihoz igazodó étape-ok ról van szó, sokkal inkább a tanulásról, tanításról alkotott olyan elképzelések ezek (paradigmák), amelyek az adott társadalmi struktúra, az adott társadalmi berendezkedés legitimációs bázisát szolgáltatják. Dekonverzió idején 3valami új akar "együtt élni" a régivel, a régiben - a tudás és a tudásszerzés új módjai akarnak megragadni a jelenlegi intézményi keretek között. Kisebb-nagyobb sikerrel. Egyenlőre zárványok, vagy legalább is bizonytalansági zónák, melyeket a jelenleg "funkcionális primátussal" bíró gazdaság béklyójába hajtva tartanak kordában. Óvatos innovációk, mint amilyenek a távoktatás, vagy a távoktatás e-learninggel, vagy a blended learning. A zárványok persze szét fogják feszíteni a meglévő kereteket, mert azok anakronizmusát most is csak a félelem (google szorongás) legitimálja, a tudás szervezésmódjának fejleményeitől való félelem. A tudás, mind a hétköznapi, mind a tudományos tudás, (ez a szétbontás is hagyományos, s pusztán a megragadhatóság miatt fontos) artikulálódásának tudományfilozófiai és tudásszociológiai kérdései is érdekesek, de az oktatás és oktathatóság szempontjából is felmerülnek érdekességek. Az egyik, s talán legalapvetőbb, a formális, non-formális és az informális tudás-tanulás problémája. Ez a hármas tematizálás is csak "a rendszer" felől érthető meg, a hálózatban nincs értelme a diverzifikálódásnak. 4 "A rendszer" felől a legfőbb kihívás a háromféle tudástípus integrálása, értékelése, elismerése.


LMS vs (?) PLE

A zárt oktatási keretrendszerek pl. a moodle, melyek tanulásszervező programokként működnek (Learning Management System) a WEB 2.0 http://hu.wikipedia.org/wiki/Web_2.0 alkalmazásokkal egyre inkább PLE (Personal Learning Environments) élményt fognak nyújtani. A tartalom közreadásán és az adminisztráción túl, mindinkább a tanuló-központú webes környezet formáját kezdik ölteni, így a felhasználókat (tanulókat) tudásszervező közösségként értelmezik.
A tanulók többsége nem szeret és nem tud egyedül tanulni, mivel a tanulás egy társas élmény. A szociologizált ismeretelmélet és a tudásszociológia régóta világossá tette, hogy az ismeretszerzés nem magányos aktus és nem légüres térben zajlik.

A szocializált episztemológia a tudományos megismerésre és a tudás mibenlétére vonatkozó tudományfilozófiai alapelvek felülvizsgálatát jelenti. Ezek az alapelvek, Fehér Márta megfogalmazásában, a következők:
• Objektivitás elve: a megismerő szubjektum és a megismerés tárgya elvileg megadható és teljesen el is szeparálható egymástól.
• Reprezentáció elve: a szubjektum képes a tárgya hű, torzításmentes képét előállítani úgy, hogy abban a szubjektum sajátosságai (személyes, történelmi és társadalmi meghatározottsága) nem szerepelnek.
• Individualitás elve: a megismerő alany individuális, minden megismerő kognitíve ekvivalens, több megfigyelő együttese nem kollektív, csak aggregált megismerőként viselkedik (Robinson Crusoe elv)
• Unicitás elve: az igazság egyféle, a hamisság, a tévedés sokféle lehet. Az igaz és a hamis tudás megfelelő módszerekkel elkülöníthető.
• Racionalitás elve: az igazság előállításának, a hamistól való megkülönböztetésének van adekvát, kitüntetett, unikális és explikálható módja. 5
Ezek az alapelvek a XX. század második felétől sorra felülvizsgálatra kerültek, amihez nagyban hozzájárult a tudásszociológia erős programja, amely David Bloor 1976-ban megjelent, Knowledge and Social Imagery című könyvében fogalmazódott meg először.
Az individualitás elvét érdemes kiemelni, mert a konstruktivista tanuláselmélet is individualista abból a szempontból, hogy az egyéni értelem által újra- vagy megkonstruált világismeretről beszél.


A háromszögelés (trianguláció)

http://www.slideshare.net/molnarpal/MapIt-prezi-20090130

Némi kiegészítés:
A háromszögelés lényege, hogy egy "olyan hármas interakció eredménye, amely a résztvevők szemszögéből nézve kettős kölcsönviszonyt jelent: mindegyik résztvevő a világgal és a másik résztvevővel áll folyamatos és szimultán interekcióban" (Davidson, idézi:Szolcsányi, 2004, p.146.)
Davidson értelmezésében ez a szituáció, a háromszögelés, a nyelvhasználatot és a fogalmi megismerést megelőzi, ezektől függetlenül is fennáll, ugyanakkor szükséges feltétele a gondolkodásnak és a nyelvhasználatnak. Davidson a tudás három fajtáját különbözteti meg: a saját elménkre vonatkozó tudást, a másik elméjére vonatkozó tudást és a külvilágra vonatkozó tudást. A háromféle tudás három eltérő információs csatornát jelöl, három különböző hozzáférést a valósághoz, amelyek együttes, szimultán használatára van ahhoz szükség, hogy tényleges tudást alakíthassunk ki. Minden olyan eljárás, amely bármelyik tudásváltozatot feleslegessé nyilvánítja, lehetetlenné teszi a biztos információhoz való jutást. Információ-elméletileg ennek messzemutató következményei vannak. A háromszögelés ugyanis egy olyan kognitív stratégia, amit a nyelvhez, interszubjektív kommunikációhoz nem kötött információs rendszerek is használnak, de az csak információ-továbbítás. A kommunikáció ennél több: a konszenzus-kialakitás stratégiája, mely a résztvevők bizonytalan információit biztos információkká, tudássá változtatja. A háromszögelés tehát szükséges feltétele a nyelvnek. A nyelv nélkül nem tudnánk hiteinket (vélekedéseinket) megfogalmazni. Hiteink igazolásához viszont közös hitek konszenzuális hálózatához kell csatlakoznunk, amelyet a másokkal való kommunikáció révén alakítunk ki.

Miért csendesek a digitális adattárak , miért csendesek a tanulási keretrendszerek? 6Ha nincs az adatbázis mögött közösség, csak közönség , aki ontológiailag és ismeretelméletileg is van, aki érdekelt a tartalmak fejlesztésében és használatában, akkor a legjobban strukturált adatbázisok is "meghalnak". Sok e-learning projekt ezért nem életképes. Az új, javított verziók, e-learning 2.0, 3.0 és a Web 2.0 alkalmazások az olvasható web helyére az írható-olvasható webet helyezik. Maga "A médium az üzenet" (Marshall McLuhan) A médium elsődleges üzenete a változás, az a változás, amit megjelenésével okoz az emberek közötti viszonyokban, az ember és valóság viszonyában. A kérdés az, a konferencián elhangzott egy előadás nyomán7 , hogy az új médiumok használatát a tanulók a pedagógusoktól fogja-e megtanulni, vagy tanulták meg, az eszközök használatától a kifejezési formák ismérvéig, vagy az fog történni, ami a posztmodern társadalmakban történik? Azaz a modern társadalmak hierarchikusan szerveződő, centralizált struktúráival és kommunikációval ellentétben a horizontálisan egymással kommunikáló emberek tanítják egymást? anything goes? (bármi mehet, bármi elmegy - igen ez "hasonlít" Feyerabend "minden mehet" elvéhez, amit anarchiának tituláltak a tudományfilozófiában. De nem kell megijedni! Egyenlőre nem tudjuk, hogy mi a kapcsolat az anarchia és a tanulás között.) Innen nézve8 a kívánatos az lenne, hogy valamilyen szinten a pedagógia részéről is történjék "beavatkozás", már csak azért is, hogy a peidagogosz továbbra is kísérni tudja a gyerekeket, ha nem is az iskolába, de a tudás megszerzésének az útján. Addig is tegyük fel Feyerabend kérdését!
"Ízlés kérdésévé válhat-e számunkra a kozmológia megválasztása? Egy ilyen fejlemény távolról sem nevezhető nemkívánatosnak, mivel a tudományt szigorú és igényes tanárnőből vonzó és engedékeny kurtizánná változtatja, aki megpróbálja ellesni szeretője minden kívánságát. Természetesen rajtunk áll, hogy egy sárkányt vagy egy cicuskát választunk-e társaságul."9

Bíztatásul
A Gutenberg - galaxis se két perc alatt alakult ki!

Kérdések

Aki lemarad, az kimarad-e? (és miből)
Meddig tarthatóak fent az LMS rendszerek?
Ki tudja mi a web 3.0?
Meddig tarthatóak fent a meritokratikus ihletettségű oktatási intézmények, azaz "a rendszer"?
Megváltozik-e a társadalmi egyenlőtlenségek jelentéstana a tudástársadalom kiépülésével?

Irodalomjegyzék:
I. Oktatás-Informatikai Konferencia. Tanulmánykötet
Igazság és kommunikáció. Tanulmányok Donald Davidson filozófiájáról szerk.: Boros János (Brambauer, Pécs, 2004)
Farkas János: Perlekedő tudáselméletek (Gondolat, 1994.)
Barry Barnes-David Bloor-John Henry: A tudományos tudás szociológiai elemzése (Budapest, Osiris, 2002.)
Robert Castel: A szociális kérdés alakváltozásai. A bérmunka krónikája. (Max Weber Alapítvány - Wesley Zsuzsanna Alapítvány - Kávé Kiadó, 1998.)
Fehér Márta: Tudományról és tudományfilozófiáról az ezredfordulón (Magyar Tudomány, 2002a. 3. sz. 297. LetölE-mail: meeting@euroweb.hu

Nincsenek megjegyzések: